Nah most az van, hogy annyira komolyaposztot akartunk írni, hogy telejes mértékben összevisszaság lett, de reméljük tetszenek ezek a morzsák (á):
Remélem sokan láttátok a tegnap postolt videot, amit Ákos készítetta Halong öbölről. A hajóút, a hajón elköltött ebéd, az úszó piac és az egyikszigeten bejárt cseppkőbarlang élménykavalkádját nem nagyon tudtuk volnaegy-két bekezdésben leírni. Így könnyebb volt neki..:), nektek meg talánátélni… Reméljük… (k)
Minden város saját erekciókezelésre felszólító hangneme a "motobáj, motobáj?" kérdéssel kezdődik, amikor is, kedves férfiak visznek, remélhetőleg sokkal kedvesebb hölgyeményekhez, akikkel egyébként folytatódhat - "lédi másszá" - bárki estéje, ugyanakkor nem éri meg: kiokosodtam, Vietnám harmadik az AIDS versenyben, elég előkelő helyezés, ahhoz, hogy az ember higgadt maradjon :)
Amint kicsit fáradtan visszatértünk a szállásunkra, gyorsfelfrissülés után korgó gyomorral próbáltuk megtalálni a helyet, amit korábbankinéztünk magunknak, hogy végigkóstoljuk, ami Hanoi-ra annyira jellemző… Ehhezképest, az étterem előttünk zárt be és a B-opciót szimplán nem találtuk – éssajnos akármilyen segítőkész is a vietnámi utca embere, angolul nagyon neházvelük szót érteni... Így maradt a vietnámi gastro “safe haven”: a Pho Bo,szigoruan az utcáról, kissámlin elogyasztva, az asztalt helyiekkel megosztva.Igaz, hogy este is simán 30 fok fölött volt és a páratartalom 80% körülmozoghatott, de a forró leves után sokkal kevésbé voltunk “átázva”, szóvallehet ebben a “melegben forrót” koncepcióban valami. Az egyik sarkon tehátisteni Pho-t ettünk és nyakunkba vettükHanoi-t. Bejártuk a várost keresztbe-kasul, kb. 3-4 órát sétálhattunkegyfolytában, közben kedvesen és mosolyogva mondtunk nemet az 5 percenkéntfelbukkanó robógós kollégák robogóbérlés és egyéb ajánlatainak… Már épphazafelé vettük az irányt, amikor megpillantottunk egy sarki kis utcaikifőzdét, ahol a szokásos kis sámlin ülő hölgy szájából a három legszebb szóhangzott el egymásutánban, ami valaha egy mondatban szerepelhet: seafood,barbecue, beer – come in!! Avarázsszavakat követő élményeket az alábbi fotók mesélhetik csak el. Röviden: aképek a másik posztban mesélnek, "Eddigi legvacsora". (k)
Komolyan: Tud bárki bármit Ho Chi Minh vezérről? Vajon ebbe beletartozik, amikor az újságírás doktora a fehérember kultúrájának alapvető finomságait említi?



Egyébként hihetetlenül nagy élmény volt ez a vonatút, és minden benne volt, ami miatt szeretek vonatozni, plusz még sosem utaztam hálókocsis vonatban, dehát ilyen dolgokat kell itt kipróbálni, mint például tegnap. Tegnap láttam életem első szentjánosbogarát (persze a Szaffin kívül :) ), és hát ennek is a mekong deltában kell megtörténnie. Kicsit szürreálisnak, felfoghatalannak érzek dolgokat, ugyanakkor belül nincsen távolságfeelingem, csak kimondva tűnik messzinek. (de most komolyan: kevesebbet repültünk, mint amennyit buszozni szoktunk, amikor síelni megyünk)




Ami az utcára igaz, hogy nyüzsög, hogy szalad és zajos, nah akkor itt a piacon ezt meg kell szorozni sokkal, tényleg a veresegyházi asszonykórus kivételesen elcseszett hangú, pados tagjai tolják erőből.

Géza bácsi azt mondta (Hofi), hogy ami nekünk hasznos, azt át kell venni. ("Nem tudom, hogy hallottál-e arról a kilós csomagolású lisztről, amelyiknek minden csomagjából 5-8-10 deka hiányzik? Nem tudom ki csinálja, de még nem vette át a kitüntetést")




Na igen, ez az, amit illene megtanulni, vagy nekünk nem kellene, hogy (nem magas, hanem egyáltalán) igényeink legyenek: hajóval jöttünk vissza a piacról, majd egyszercsak úgy éreztem magam, mint egy David Attenborough filmben, amikor az evidensebb részek mennek. Dobóhálós technika, remek, lehet vele halat fogni, a dunai halászok is tolják, gyakorlatilag 3 évesnek néztek bennünket, majd tartotta a fickó a kezét, hogy a műsor jussát perkáljuk. Gyakorlatilag az agyamat eldobtam :)

Cuki volt ez a fickó, de tényleg folyamatosan 3 éves kisgyereknek nézett minket, és ezt egy idő után elég nehéz volt tolerálni (pedig, amit Sasa tanárbácsi mondott, én tényleg igyekszem megfogadni: "ott mindig el kell számolni 10ig", nade tudjuk jól, hogy a ló melyik testrészének is van van vége)










És persze van olyan turistás program, amire az ember nem mondd nemet. tényleg, emlékszem, amikor először jártam egy általános iskolás osztálytársamék lakásában, az előszoba felső szintje különböző országok munkássöreivel volt kirakva, elég szép gyűjtemény, picit dohos vegyült valami fura tömény szaggal (később derült ki, hogy ez az állot alkohol szaga), és a nappaliból egy ilyen falvédő világított át a lakáson. Mármint, ami a háttérben van, nyilván :)










Reggel... Reggel? Hajnal fél hatkor a strand pontosan ugyanannyira volt tele, mint 12 órával később, amikor az összes büfé zárni kezd, csak éppen kizárólag helyiekkel. Ezek azok a pillanatok, amiket érdemes keresni, vagy aminek egy picit őszintébb íze van.




Ő Dao, elképesztően jófej, helyi"seller". Órákat vitatkoztunk Kolossal a kétségeinkről, midnenesetreérdekes dolgokat mesélt, a helyről, a turistákról, a családjáról, akik rizsfarmerek, afelsőoktatásról, stb. Azért elindítanék egy szavazást, mit tippeltek, mennyibe kerül egy 3 éves egyetemi közgazdasági képzés Da Nangban. a színvonal és a ár is félsőközép kategóriás, a tippeket US dollárban várjuk, és a facebookon kommentben.

Remélem sokan láttátok a tegnap postolt videot, amit Ákos készítetta Halong öbölről. A hajóút, a hajón elköltött ebéd, az úszó piac és az egyikszigeten bejárt cseppkőbarlang élménykavalkádját nem nagyon tudtuk volnaegy-két bekezdésben leírni. Így könnyebb volt neki..:), nektek meg talánátélni… Reméljük… (k)
![]() |
Hanoi, szállás melletti kis utca,helyi arcok tolják a streetgasztrot |
![]() |
| Ilyeneket láttunk, miközben a harminc centis, piros, műanyag sámlinkon ültünk, és ittuk azt a jeges csodakávét. |
![]() |
Spontán motorosfelvonulás éjszaka,nem szokatlan látvány |
Minden város saját erekciókezelésre felszólító hangneme a "motobáj, motobáj?" kérdéssel kezdődik, amikor is, kedves férfiak visznek, remélhetőleg sokkal kedvesebb hölgyeményekhez, akikkel egyébként folytatódhat - "lédi másszá" - bárki estéje, ugyanakkor nem éri meg: kiokosodtam, Vietnám harmadik az AIDS versenyben, elég előkelő helyezés, ahhoz, hogy az ember higgadt maradjon :)
![]() |
5 mondatot tudott angolul, no deazt tökéletesen |
![]() |
"mindennapi phó-nket add megnekünk ma" |
Amint kicsit fáradtan visszatértünk a szállásunkra, gyorsfelfrissülés után korgó gyomorral próbáltuk megtalálni a helyet, amit korábbankinéztünk magunknak, hogy végigkóstoljuk, ami Hanoi-ra annyira jellemző… Ehhezképest, az étterem előttünk zárt be és a B-opciót szimplán nem találtuk – éssajnos akármilyen segítőkész is a vietnámi utca embere, angolul nagyon neházvelük szót érteni... Így maradt a vietnámi gastro “safe haven”: a Pho Bo,szigoruan az utcáról, kissámlin elogyasztva, az asztalt helyiekkel megosztva.Igaz, hogy este is simán 30 fok fölött volt és a páratartalom 80% körülmozoghatott, de a forró leves után sokkal kevésbé voltunk “átázva”, szóvallehet ebben a “melegben forrót” koncepcióban valami. Az egyik sarkon tehátisteni Pho-t ettünk és nyakunkba vettükHanoi-t. Bejártuk a várost keresztbe-kasul, kb. 3-4 órát sétálhattunkegyfolytában, közben kedvesen és mosolyogva mondtunk nemet az 5 percenkéntfelbukkanó robógós kollégák robogóbérlés és egyéb ajánlatainak… Már épphazafelé vettük az irányt, amikor megpillantottunk egy sarki kis utcaikifőzdét, ahol a szokásos kis sámlin ülő hölgy szájából a három legszebb szóhangzott el egymásutánban, ami valaha egy mondatban szerepelhet: seafood,barbecue, beer – come in!! Avarázsszavakat követő élményeket az alábbi fotók mesélhetik csak el. Röviden: aképek a másik posztban mesélnek, "Eddigi legvacsora". (k)
![]() |
Ho Chi Minh ap(r)ó emlékműve aváros közepén |
Komolyan: Tud bárki bármit Ho Chi Minh vezérről? Vajon ebbe beletartozik, amikor az újságírás doktora a fehérember kultúrájának alapvető finomságait említi?
![]() |
Elnöki palota, btw épp Castro látogatja Vietnámot, ezért volt mindenhol kubai zászló. Viva Cubalibre! |
![]() |
Szabaság, Elvtársak! |

![]() |
'Phó' - mind külön egyéniség - mint megtudtuk 3 fő irányvonal van, északról délre 3 részre osztva az országot, nekem eddig az éjszaki jött be a legjobban (á) |
![]() |
Szerelmes papucs párját keresi |
![]() |
Museum of Fine Arts, Hanoi (errőlmég írni szeretnék hosszabban, á) |
![]() |
Vonatozás Hanoiból Da Nangba,hajnal |


Egyébként hihetetlenül nagy élmény volt ez a vonatút, és minden benne volt, ami miatt szeretek vonatozni, plusz még sosem utaztam hálókocsis vonatban, dehát ilyen dolgokat kell itt kipróbálni, mint például tegnap. Tegnap láttam életem első szentjánosbogarát (persze a Szaffin kívül :) ), és hát ennek is a mekong deltában kell megtörténnie. Kicsit szürreálisnak, felfoghatalannak érzek dolgokat, ugyanakkor belül nincsen távolságfeelingem, csak kimondva tűnik messzinek. (de most komolyan: kevesebbet repültünk, mint amennyit buszozni szoktunk, amikor síelni megyünk)
![]() |
Napkelte flashek |

![]() |
Ha már otthon nem lehet, muszájvolt itt hódolni a büfékocsi iránti szerelmemnek (á) |
![]() |
Piac, Hoi An |



Ami az utcára igaz, hogy nyüzsög, hogy szalad és zajos, nah akkor itt a piacon ezt meg kell szorozni sokkal, tényleg a veresegyházi asszonykórus kivételesen elcseszett hangú, pados tagjai tolják erőből.
![]() |
"Jó napot asszonyom, VietKöjálellenőrzés!" |
![]() |
| Zöldek |
![]() |
Der Chef és Kolos |

Géza bácsi azt mondta (Hofi), hogy ami nekünk hasznos, azt át kell venni. ("Nem tudom, hogy hallottál-e arról a kilós csomagolású lisztről, amelyiknek minden csomagjából 5-8-10 deka hiányzik? Nem tudom ki csinálja, de még nem vette át a kitüntetést")
![]() |
Egy valamirevaló chef napi kétszerjön a piacra |
![]() |
Őt még Némó sem tudta megtanítani,hogy ússzon ki a hálóból |




![]() |
Brúnó, a mindig vidám kishajó |
![]() |
10.000Dongos mutatvány |
Na igen, ez az, amit illene megtanulni, vagy nekünk nem kellene, hogy (nem magas, hanem egyáltalán) igényeink legyenek: hajóval jöttünk vissza a piacról, majd egyszercsak úgy éreztem magam, mint egy David Attenborough filmben, amikor az evidensebb részek mennek. Dobóhálós technika, remek, lehet vele halat fogni, a dunai halászok is tolják, gyakorlatilag 3 évesnek néztek bennünket, majd tartotta a fickó a kezét, hogy a műsor jussát perkáljuk. Gyakorlatilag az agyamat eldobtam :)

![]() |
Így reagáltam, amikor a főzősapkátakarták rámadni |
![]() |
| Makréla |
![]() |
És őket mind használtuk |
Cuki volt ez a fickó, de tényleg folyamatosan 3 éves kisgyereknek nézett minket, és ezt egy idő után elég nehéz volt tolerálni (pedig, amit Sasa tanárbácsi mondott, én tényleg igyekszem megfogadni: "ott mindig el kell számolni 10ig", nade tudjuk jól, hogy a ló melyik testrészének is van van vége)

![]() |
Cookingclass |
![]() |
Kígyópálinka, jujj |
![]() |
"Nepazarold a festéket!" |

![]() |
"Kleine Fische, guteFische" |






![]() |
Még egy vidám hajó, boldogturistákkal |


![]() |
Durvára őrölt bors, lime-mal -milyen egyszerű!? - Egyébként ez az a megfejtés, amit biztosan használni fogok, annyira rendbekapja a tengeri cuccok ízét, hogy csak na (á) |
És persze van olyan turistás program, amire az ember nem mondd nemet. tényleg, emlékszem, amikor először jártam egy általános iskolás osztálytársamék lakásában, az előszoba felső szintje különböző országok munkássöreivel volt kirakva, elég szép gyűjtemény, picit dohos vegyült valami fura tömény szaggal (később derült ki, hogy ez az állot alkohol szaga), és a nappaliból egy ilyen falvédő világított át a lakáson. Mármint, ami a háttérben van, nyilván :)

![]() | |
|
![]() |
Departure |



![]() |
Munka előtti, pincérek közöttikaraoke verseny |
![]() |
Happyfinish |
![]() |
5:15 am,Hoi An |




![]() |
Napköszöntés |


Reggel... Reggel? Hajnal fél hatkor a strand pontosan ugyanannyira volt tele, mint 12 órával később, amikor az összes büfé zárni kezd, csak éppen kizárólag helyiekkel. Ezek azok a pillanatok, amiket érdemes keresni, vagy aminek egy picit őszintébb íze van.



![]() |
VacsoraDao-ékkal |

![]() |
Dao |
![]() |
| Minden vacsora végén friss gyümölcsök, újabb zsenialitás. |
![]() |
Appleérdemrend - Origami by Dao |
![]() |
Fresh Spring Rolls (zenekart vagy valami gasztrocsoportot kellene alapítani Spring&Roll névvel) |
![]() |
Karajjaltöltött tintahal - tök logikus, és még sosem jutott eszembe |



















































