Bevándorlás, Halong öböl

 No. Hát megérkeztünk Vietnámba. / Vietbros landed. Ehhez hozzátartozik, hogy elég nehézkesen sikerült a boarding, mert indulás előtt szerettük volna a HK dollárunkat elkölteni, ezért még beültünk meginni egy sört és harapni egyet, de a számla 5 US dollárral túlnyúlt a lehetőségeinken, amit a nagy ide-oda számolásban nem vettek észre, csak miután elhagytuk az éttermet: 2-en kétfelől, bekerítős módszerrel szaladtak utánunk mosolyogva, de azzal az “innen addig el nem mész, amíg nem fizettél” kedves mosollyal. Pénzt kellett váltanunk, visszamenni és csak utána fizethettünk… A repülőutat egy-az-egyben átaludtuk, hála az előző éjszakai álmatlanságnak. Pici vízumpara után be is jutottunk. (“A nagydarab gumikesztyűs férfi meglepően gyengéd volt…”) Visszagondolva nem tűnhettünk Rotschild báró örököseinek, mert a viet katona legfontosabb két kérdése az volt, h van-e repjegyünk haza és hogy van-e legalább 1.000 US dollárunk a 2,5 hétre. Ergo: ugye nem tervezünk a nyakukon maradni? Végül sikerült megnyugtatni és bejutottunk.

Vízumpara

Pénzváltás után a városba jutás lehetőségekről érdeklődtem: Vicces volt, hogy a hölgy csak taxit javasolta 30 USD-ért, de a 1,5 USD-s kisbuszt  - ami engem érdekelt volna - meg sem említette: csak rákérdezés után sikerült kiszedni a belőle, hogy az is opció, nem csak a Lonely Planet szerzői álmodták. Na az ilyen körökre lehet készülni… J A határőr katona véleménye ellenére milliomosok lettünk hamar: 20.000 vietnámi dong egy egész USA dollár. Ho Si Minh apó büszkén feszít minden bankjegyen, különböző tájakkal a háttérben, amelyek közül egyet már meg is pillanthattunk másnap! Laza 1 órás buszozás után kipattantunk a központban, ami – szombat este lévén – tele volt robogós fiatalokkal, de 3 vagy akár 4(!) fős családokkal is egy robogón, kismotoron. Eszméletlen a kontraszt HK után, hogy a sávok felfestése az úton teljesen felesleges, mindenki előz és dudál jobbról – balról, villogás és leszorítósdi. Konklúzió: Itt a közlekedés a legnépszerűbb extrém sport. Nem mondom, hogy féltünk az úton, de adrenalinban nem volt hiány… A szállást hamar megtaláltuk, a helyiek kedvesek és segítőkészek voltak, de jelentősen kevesebben beszélnek érthető angolt. Este kicsit kimerészkedtünk – nem kellett sok zebrán útkereszteződésen átmenni, ezt az extrém sportot itt nem szívesen űzzük. Ellenben nagyon jó bámészkodni és látni, hogy emberek százai (fiatalok, öregek, minden szociális osztályból) együtt ücsörögnek 30 centis kis sámlikon az utcán, parkokban és együtt iszogatnak, sütögetnek, szotyiznak (nagyon komoly!!) és beszélgetnek. Néha elküldik a 6-7 éves kiskölyköt cigiért (menjé’ fiam, vidd a robogót) aki fülég érő szájjal húzza tövig a gázt, de alig éri fel a kormányt, majd ha visszaért épen, kap egy barackot a fejére. De ugyanígy meglepő, hogy a legújabb csilli villi Porsche Cayenne-ből kipattanó D&G farmeres lányka kér egy kis húslevest tésztával elvitelre az utcai árustól - sok csirkelábbal! J Valahogy ezt otthon nem látom magam előtt, ahogy a hajógyárin egy nyár este Vivien kipattan Roland mellől a Bentley-ből egy Dock Beach-es kimerítő éjszaka után, hogy vigyenek haza kis csirkelábat ropogtatni, mert az olyan szexi… Pedig lehet, hogy az… Vagy nem? J ("az!" - á :) )

Ilyen és ehhez hasonló élményeket emésztgetve aludtunk el. Szó szerint. A kopogást ezúttal nem az ablakunkat érő esőcseppek okozták, mint majd’ minden nap HKban, hanem a recis fiú jelzett határozottan, hogy itt a busz értünk, megyünk Halong Bay-be. Baszkihányóra, fullelaludtunk, nemjelzettpedigfelhúztam, kimegyelőbbmenjünkegyszerre, stb, stb… Szóval az ilyenkor szokásos hatékonysággal elvégeztük a regeli rutint párhuzamosan, majd 4,5 perc után megjelentünk a kisbusznál jövendő utitársainktól sűrű elnézéseket kérve, akik hál’ istennek nem sokat vettek észre a csúszásból, viszont így mindenki jól szórakozott a még reggeli ábrázatunkon. Az idegenvezetőnk – Strong – csak így J, az egyre jobban zuhogó eső miatt különböző tréfákkal igyekezett tartani bennünk a lelket, miszerint welcome a felé tartó 7 órás busz úton… stb.. Mindenesetre ez az út is 4 óra volt, amit visszafelé is meg kellett tennünk, ezért az ott töltendő röpke 5 órás hajóút nem lenne jó, ha zuhogó esőben telne, amit inkább a környező sokszáz apró sziget bejárásával és hátralévő életemre elegendő háttérképnek való anyag fotózásával szeretnék inkább eltölteni, ami ugye esőben/ködben nem ugyanaz. Valaki odafönt meghallhatta a fohászt (és a morgást), mert ugyan a 4 órából 3:59 percet felváltva zuhogott és szemerkélt, de mikor megjöttünk elállt és mire a kis hajónkkal kiértünk a nyít vízre, a nap is kisütött, leírhatatlanul különleges látványt elénk tárva. A Halong öböl a világörökség része és Vietnám egyik fő látványossága, amiből az adódik, hogy napi több, mint 500 - a miénkhez hasonló – hajó fut ki, kb. 20-40 emberrel a fedélzetén, akik jelentős része a vizen tölti az éjszakát. Mi nem így tettünk, mert Hanoi-ból is többet akartunk (csak 1 nap maradt itt), de nagyon élveztük a látványt, az isteni ebédet a hajón (level II.-es csúszós alpakka pálcikákkal, hard core!), a kajakozást és a barlangtúrát. Mindezt netto 4 órában. Szerintem a háttérkép projektet teljesítettük és szereztünk némi színt is (a szereztünk némi színt, az azt jelenti, hogy a karom és a vállam a panton színskálán mostmár oldalakkal tér el egymástól, mert nyiván pólóban kell evezni - á) . Az élmények és a fotók feldolgozása folyamatban, még tart a zötykölődés hazafelé. Az esti cél minél több finomságot megkóstolni: Phó Bo,Nem, stb. Ha nem vigyázunk, még kutyát is kaphatunk a tányérunkra… J Ha túléltük, holnap jelentkezünk… pusszantás k