Tesók menni Ázsia: Angkort felfogni

nem lehet. Mármint nekem most tutira nem sikerült, szóval, aki enciklopédikus összefoglalást vár, az most rossz helyen keresgél. Ehhez persze egy rakat negatív összetevőre volt szükség, amelyek közül néhány első blikkre nem is tűnt annak (pl: előző éjszaka élő tuktukosat játszani szimpatikus ukránokkal a pub streeten, ellopni egy motoros sisakját és átteni egy másik motorra, vagy épp egy rendőr görcsölő lábát lenyújtani az utca közepén), a többi sajnos eléggé igen, ugyanis a szállodában leszervezett sofőrünk az állítások ellenére, nem hogy nem volt az a megbeszélt idegenvezető figura volt, de még az angol nyelvvel sem boldogult igazán. Bár azt fotóról rettentő jól meg tudta mutatni, hogy épp abba a templomba fogunk bemenni, ahol a Tomb Raidert forgatták, dehát bélabátyám, elmondanám, hogy mi a Dzsungel könyvén nőttünk fel, pedig azt ’42-ben Korda Zoltán rendezte, és detto itt forgatták, szóval 1-1.

Nem akarok ennyire előre szaladni, de ez a keserű szájízt némileg meghatározza. Szóval megérkeztünk Siam Reap-be, ami Angkor kiszolgálóvárosa. Büdös. Ami errefele nem újkeletű dolog, (ha ez nem képzavar), de néhol tényleg az. Kolos minapi dilemmája jogosnak tűnhet annak a fényében, hogy Angkor felthetően még 100 év múlva is állni fog, de akkor miért kell úgy berendezkedni, mintha nem lenne holnap? Bódéházak, rozoga épületek, amelyek valószínűleg a kultúrák közötti különbséget abszolút reprezentálják, de ezesetben a jelenidejűség nem tűnik indokoltnak. No mind1. Volt fekete sétálójános, meg éjszakai piac, túléltük.

Másnap hajnal, Angkor. Ahogy megbeszéltük, hajnal 4-re megérkezett a tuktukker fiú, mi meg lecsoszogtunk negyed órával később harctéri idegben, hogy most a világ legnagyobb szenzációjához megyünk. Na, azt hiszem az egészhez nem szabad így hozzállni, mert ebbe a hibába csúszhat az ember, mint mi. Angkor csodálatos, de –ahogy semmit sem- nem szabad túlhájpolni, a helyén kell kezelni Először is, nem értjük. Najó, nem értem. Egyszerűen nem ebben szocializálódtam, és a falak tartalmi jelentőségeit nehezen értelmezem. Másodszor nagy. Hatalmas. Majdnem akkora, mint a Galaxis utikalauzban a világegyetem. Ezáltal első benyomásra a befogadói önbizalom még kisebbre csökken, és már semmit sem értek.

Bő negyedórás vergődés után érkeztünk meg, napfelkelte előtt a fő templomhoz, Angkor Wathoz. Mögötte kel fel a nap, kötelező program ebben gyönyörködni, több száz hasonló sorsa ítélt embertársunkkal egyetemben. Majd végigjártam a templom belsejét, próbáltam kicsit elveszni, de hiába a méretbeli különbségek (a tér óriási - az ember eltörpül) nem tudott nem zavarni az összes sarkon füstölőt és szerencsekarkötőt áruló, ugyanúgy kinéző, halál előtt álló néni/bácsi. Ez nem Angkor. Illetve nem az, amit elképzeltem. Illetve, persze az, de ez nem vidított fel a kezdeti csalódás után.

szokásos látvány és pozícióharc

“Na jó, Kolos, mi legyen?” – kérdeztem, majd egy életmentő kávé, és szendvics után, nekivágtunk a következő helyszínnek, a Bayon-templomnak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kedves narancssárga inges schumachertől nem kapunk érdemi támpontokat, ezért vad Lonely Planet, és letöltött dokumentumok lapozgatásába kezdtünk, de ez körülbebül olyan, mintha rejtvények alapján mi magunk fedeznénk fel az épületet, és rettentően örülnénk egy felismert részletnek, a dobott csontnak. Három emelet, lassan tüzetesen ismerkedve, persze kikerüve a turistákat, árusokat, “vallási koldulókat”, dehát ez még mindig nem az az Angkor, amit annyira elképzeltem, amire annyira vágytam. Persze, szó nem fér hozzá, berántják az embert a terek, de az az intimitás, amit pl egy nagyobb nyugati, katolikus templomban, vagy akár a balatonfelvidéki pálos kolostorromnál érezni lehet, nincs meg. (Persze ez rettentően primitív hasonlat).

mánkipajtás

az út nagy részében ezt láttuk

kösz, b&™£$‹›{[]meg

Ami viszont a legfelemelőbb és hatásosabb élményem volt, (és nem azért mert Cahn/Pok/San/Hong/Akárhogyishívják elmondta, h ez a tombraidertemplom (TOMBRÉJDERTEMPLOM, BAZ¬&™£$‹›{[]}\¨~T)) hanem, mert itt volt végre az az érzésem, hogy csend és nyugodtság van. Azt hiszem, sikerült bemásznom a templom olyan részére, amit relatív kevés turista közelít meg, ezért el lehet lenni a falak érintésével és csodálásával. Lehetett a kis kápolnaszerű terekben próbálni a hangokat, csodálni a reliefeket, leülni a kitört oszlopokra, és lenni. Na ez volt az az Angkor, amit én elképzeltem.

kicsit komolyabban vette, mint más

európai "k" alternatívok

szokásos pózban beálló "k" japánok

Persze ettől méginkább csak suttyónak érzem magam, valószínűleg szükségem lenne egy önjelölt Angkorkutatóra, aki már a meglévő ismeretek mellett hajlandó engem körbevezetni. Hong Kong közel van. J

Visszamentünk Siam Reapbe, ettünk a gyarmati kollégánál, amitől valószínűleg most gyomorrontásunk van, vagy csak Sasatanárbácsi placebója hat, nemtudni. Repültünk délre, most épp kezeljük magunkat borókabogyó főzettel, és kinintea keverésével, lemegyünk a partra homokot rugdosni. Persze, ne értse félre senki, Angkor zseniális. Csak nem így, és a személyes hogyanja sem stimmelt. Azértna, csók, á