Thomoceuszkakatiti vagy Gyugyu

Tegnap még Sihanoukvilleben dekkoltunk, elszidtuk, hogy sikerült még Phuketnél is egy turistásabb helyet csinálni; a tengeri horgászat sajnos kudarcba fulladt a viharos tenger miatt (pedig találtunk egy megbízhatónak tűnő ausztrál matrózt, aki holnapután kivinne minket, hm), én meg este nem tudtam elaludni, úgyhogy nekiálltam megnézni az Ötödik pecsét című filmet.

Nos, nem szabad. Pláne akkor nem szabad, ha másnap az ember Phnom Penh-be utazik, és az első két célpontja a khmer mészárlást bemutató két helyszín. Nem akarok előreszaladni, talán érdemes néhány szót szólni, a helyi erőviszonyokról és történelemről, mert egyébként is felfoghatatlan, de azokat ismerve, még súlyosabb.

Átugorva a korai történelmet, Khmer Birodalom fénykorát és hanyattlását, érkezve a francia gyarmatosítás végéhez, Szihanuk király 1949-ben kikiáltja a független kambodzsai államot, ami ‘53-ra az is lesz, amikor a királyi posztról lemond apja javára, hogy miniszterelnök lehessen. Igen ám, de ‘70 tájékán apja meghal, ő rövid időre Párizsba utazik, otthon meg jól lepuccsolják, amire kisebb népfelkelés tör ki, és hát ki más segítene, mint testvér kommunista vietkongok, ami kitűnő táptalajt nyújtott a Pol Pot vezette Vörös Khmer mozgalomnak, akik meg seperc alatt elfoglalták a fővárost. Ez persze az USA számára szövetséget jelentett a vietkongokkal, ami miatt Nixon szőnyegbombázni kezdte Kambodzsát, a lakosság szemében kvázi legitimizálva a Vörös Khmer hatalmat. Pol Pot (aki egyébként a Sorbonne-on tanult) ekkor kezdte meg igazán rémuralmát: utópiája szerint agráralapokon működő tökéletes kommunizmust akart létrehozni, amelybe nyilván nem fértek bele a városban szocializálódott értelmiségiek, de még pl a nehéziparban dolgozók sem, ezért gyakorlatilag mindenkit munkatáborokba küldött, a városokat kiürítette, gyermekhadsereget szervezett, akik tagjat szüleik “beárulásával” és kivégzésével gyűjtött maga köré. Ebből a sorból nem maradtak ki a szerzetesek, bármilyen a külfölddel már érintkező személy, de még a szemüvegesek, és –a legabszurdabb- a puha tenyerűek sem. A korábban mezőgazdaságból élőket “régi embereknek”, a munkatáborokba deportált tömeget “új embereknek” nevezte, utóbbiakra természetesen így vagy úgy, de halált várt. Korai nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az általa elképzelt Kambodzsát kétmillió ember képes működtetni, a maradék 6 élete nem mérvadó, ezért nem számol velük, nem számít veszteségnek. 4 éves ténykedését (amit az ENSZ, mint legitim hatalom ismert el) a legoptimistább becslések szerint egymillió ember halálával szummázta, ez egyes adatok szerint lehet hárommillió is, csak azon múlik, hogy a kiéheztetett, agyondolgoztatott és betegségben elhunytakat a rendszer áldozatainak tekintjük-e. Egyébként a Vörös Khmerek kedvelt kivégzési módjai közé tartozott az alternatív eszközök használata –tekintettel, hogy a lőszer drága volt-, a bambuszrúdtól, az ásón keresztül, a csákányig, minden belefért. (Később, mikor Pol Pot már megbukott, az árulónak titulált egykori jobbkezének, Szon Szennek családját úgy végeztette ki, hogy élve nyakik a földbe temettette őket, és a terepjárójával többsoron kezéjükhajtott)

A rezsim vesztét az okozta, hogy nagyban elrugaszkodtak a nemzetközi realitástól, és a korábban őket támogató Vietnámnál erősen kihúzták a gyufát azzal, hogy a helyben élő (még a háború elől elmenekült) vietnámiakat is sorra legyilkolták, majd ezt fűszerezték még néhány határmenti (jellemzően a túloldalon) gerillaakcióval. Néhány kisebb hivatalos vietnámi támadás után, lényegében megunták a tökölést, és a dzsungelharcon szocializálódott, napalmot meg agent orange-ot reggeliző vietnámi sereg kipucolta a komcsi khmer bandát, majd ’89-ig felügyelte az országot, mindaddig míg a béketárgyalások után Szihanuk király újra trónra kerülhetett, és két miniszterelnökkel (?!) létrejött a ma is működő kambodzsai állam. A modern sztoriról annyit, hogy épp vasárnap voltak a választások, amit (a két miniszternelnök közül az egyik), Hun Szen pártja, a Kambodzsai Néppárt nyert, toronymagasan. Kolos olvasta, hogy az ellenzék vezetője már szombaton bejelentette, hogy a választásokat elvesztették. Hm. Szóval elég érdekes a helyzet errefele, pláne az még egy diszkrét mellékzöngéje a történetnek, hogy a jelenlegi miniszterelnök a ’60-as években Vörös Khmer katona volt, állítása szerint csak parancsot hajtott végre, de miután ’97-ben közepesen véres puccsal eltávolította miniszterelnöktársát, ezt nem is annyira akarja firtatni senki. (Egyébként azért arra kíváncsi lennék, hogy hogyan történhetett meg az, hogy a vietnámi "felszabadítás" után, az ENSZ nem ismerte el a bábkormányt, ellenben Pol Pot emberei vidáman szavazhattak továbbra is? Továbbá az is érdekelne, hogy egy ilyen méretű népirtást követően, hogy maradhatott el a tényfeltárás a nyugat részéről, és a tetteseket miért nem vonták felelősségre? Abbahagytam.)

Ami a végigjárt két helyszínt illeti, a Killing fields-re keresztelt hely azért volt rettentő hatásos számomra(ugyanazért, amiért a nürnbergi, náci múlttal foglalkozó múzeum is), mert nem arra törekedett, hogy facsarja a könnyzacskókat, hanem, hogy nagyon tényszerűen mutassa be a rendelkezésre álló eszközeivel a saját történelmét. Ez a második esetben (Tuol Szleng), már nem okozott akkora “katarzist”, tekintettel arra, hogy itt nem volt audioguide, mint az első esetben (ami a környéket megszégyenítő módon volt összerakva), plusz valószínűleg kissé túltelítődtünk már a borzalmakkal. Az utóbbi egyébként egy középiskából átalakított börtön volt, hiszen a kommunista rezsimnek nem volt szüksége oktatásra az elképzelt állam struktúrájához (ahogyan például a pénzt is megszüntették), amit később múzeummá alakítottak, meghagyva mindent az akkori állapotban, kibővítve mindenféle infóval.

kínzókert

Szóval, azért nagyon sok mindent átértékel az ember egy ilyen nap után (ráadásul a buszon az itunes ezt sorsolta ki), és nem annyira könnyű őszinte mosolyra húzni a száját, látva az egyébként mosolygós, derűs embereket, működőnek mondható fővárost (láttunk már rosszabbat).

Ja, és hogy miért ezt a címet adtam? Nézzétek meg az Ötödik Pecsétet, nekem azóta visszhangzik a feltett kérdés, és ez a monológ. Meg persze, az hogy ez hogy történhet(ett) meg. Mármint az itteni, és az otthoni is. 

Nem várom kommenben a választ, de hogy legyen valami vidám is a végére, találtam egy szimpi buddhista imát, hátha jobb szájíz marad.

csók, á

Valahány létező ellenség s buktatók nélkül éljen, legyen úrrá fájdalmon bánaton, s nyerjen boldogságot. Mozoghasson szabadon azon az úton, mely néki rendeltetett.

Minden teremtmény, mindenütt – minden szellem és élőlény ellenség s buktatók nélkül éljen, legyen úrrá fájdalmon bánaton, s nyerjen boldogságot. Mozoghasson szabadon azon az úton, mely néki rendeltetett.

Minden nő, minden férfi bármely származással minden isteni s emberi lény, és az is, aki elbukott ellenség s buktatók nélkül éljen, legyen úrrá fájdalmon bánaton,
s nyerjen boldogságot. Mozoghasson szabadon 
azon az úton, mely néki rendeltetett.

Keleten és Nyugaton, Északon és Délen minden élő lény ellenség s buktatók nélkül éljen, legyen úrrá fájdalmon bánaton, s nyerjen boldogságot. Mozoghasson szabadon azon az úton, mely néki rendeltetett.