Bangkok oda és vissza - Zsákos tollából

Nem igazán akar minket ez a város elengedni. Túl azon, hogy eredeti terveink szerint 16-a délután terveztünk vonatra szállni, éjszaka átszelni az országot, és megérkezni Chiang Mai-ba, ehhez képest aznapra a vonatok megteltek, majd ma délelőtt kiderült, hogy tegnap este baleset volt, és a mai vonat csak Den Chai-ig közlekedik, onnan oldd meg magad helyzet van, ezért inkább busszal megyünk, ami bár némileg drágább, de cserébe van First Class és VIP Class, amik között érthetően elég nehéz dönteni.

Mielőtt belemennék a várossztoriba, inkább előreveszem, a főzősulit, ami Kolos kezemunkáját dícséri legalábbis a megtalálása mindenképp. Iszonyat király délelőttöt nyomtunk, reggel nyitottunk a helyi biopiacon, bevásárlás, aztán valahol Bangkok kívül eső kerületében, békesziget gyanánt épült helyen található iskolában vártak bennünket. A szervezés a környékre nem jellemzően profi volt, és ami például Vietnámban hiányzott, hogy nem gyerekekként, hanem partnerekként kezeltek bennünket, minden apróságra figyelve, precízen felépített 5-6 óra volt. Nagyon ajánlott, szerintem jobb, mint a Chefparade otthon. Három kaját főztünk: 1. Golden Bags, ami rizstésztába csomagolt darálthús, 2. Tom Yam Soup, ami a tradícionális thai leves, 3. Green Curry Chicken, amihez a curry pasztát magunk küzdöttük össze, aki ismer tudja a viszonyomat a curryvel, de szerencsére a friss paszta egészen fogyasztható.

Kezdés a végén: a lelkes kis csapat

  

A legprofibb guidekisasszony

dr. chef

  

Node vissza az elhagyott fonálhoz. Megérkeztünk az ország fővárosába, sok-sok jótanáccsal, amit Andytől kaptunk. Az egyik ilyen, amit szemünk előtt tartottunk végig, ha taxizunk, akkor vagy rózsaszín, vagy zöld-sárga autót intsünk, mert ez a két állami taxitársaság van, akik órával mennek, 35 BAT-ról indul az óra, és ebben az alapdíjban 2km benne van. Persze poén a tuktuk, de van éppen elég turistaszopatás, nem kívántunk ebben megmerülni. 

A másik, amit már Kolos is írt, azok az elképesztő távolságok és méretek. Szemléltetésképpen, Bangkok lakossága cca 9 millió fő, plusz elővárosokkal 15, az ország második legnagyobb városa Chiang Mai, 174 ezer lakossal. A város tömegközlekedését elsősorban a magasvasút és a metro határozza meg, sok buszjárattal, amelyek kevésbé bizalomgerjesztőek,  nem úgy, mint a BTS. A vonaljegy szakaszonként van, a leghosszabb távra 42 BAT, a napijegy 130, szóval érdemes a nagyobb távokat vasúttal, a kisebbeket taxival megtenni, ez a legköltséghatékonyabb.

Gotham city

Bangkok magasvasút. különbség? :)

A város egyébként a 70-es években indult ugrásszerű fejlődésének köszönhetően elképesztő kuszaságot mutat, ebben hasonlít Hong Kong-ra, bár ott elsősorban a helyhiány az elsődleges városrendezési szempont, ezért ott a régi épületeket építik újra, itt a szellős szétterjedést követően építenek felhőkarcolókat, ezért lehet az, hogy századeleji “viskók” mellett néhány éves tornyok magasodnak. Az általános utcaképhez erősen hozzátartozik az általános utcaszag, ami egyrészt köszönhető a rendkívül szennyezett folyó- és csatornahálózatnak, a másik oldalról pedig az utcán keletkező hatalmas mennyiségű szemétnek. Fura, fura, nekem ez a nagy vesszőparipám, hogy jellemzően egy keleti kollektivista kultúra, amely elemi szinten priorizálja a az társak biztonságát (lásd: Krabi kikötőben leszólítottak minket, hogy “Taxi? 400 BAT”, mondtam, hogy 200, erre mondták, hogy menjek gyalog, és a másik taxis ugyanúgy 400-ért vitt el. Nincs árverseny, persze a turisták miatt túlkínálat van, de senki nem akar/fog alámenni az áraknak, inkább megbízhatóan magasan tartják), miért nem képes a környezeti értékeire vigyázni, azokat megóvni. Jellemző, a thai kormányban 2010 óta van környezetvédelemmel kapcsolatos tárca. Amúgy kitalálhatóan a torta jelentős szeletei az export, és a turizmus, de az útóbbi években erősödik a belföldi kereskedelem is.

Egyébként a történelem elég érdekesen alkult errefelé, 40-es években egy szűk nemesi réteg lepuccsolta az akkori királyt, aki válaszul nem nekik adta a hatalmat, hanem a népnek, ezért majdnem olyan etikai érzékkel, mint nálunk a kékcédulás választások során, végbement a “4 másodperces szavazás”, ami arról szólt, hogy néhány sztonyinkáért a fülkéknél megvették az emberek szavazatait, így legitimizálta hatalmát a fent említett elit. Azt olvastam, hogy az akkori társadalom egyszerűen nem érett meg a demokráciára, Maslow elmélete valószínűleg ekkor még nem vesztette érvényét. A lényeg, hogy ez a rendszer sem maradt sokáig talpon, 46-ban megválasztották a mai napig (!!!) regnáló királyt, aki nem pusztán az államfő, hanem spirituális vezető is, és létrejött a mai berendezkedés, az alkotmányos monarchia. Egyébként a király megítélése (Bhumibol Aduyadej) rettentően pozitív, helyi Mátyás király, cselekedeteivel vívta ki az emberek szeretetét, és építettek neki személyi kultuszt: gyakorlatilag minden második üzletben kint van valamilyen portréja. Amerikában végzett agrártanulmányait megszakítva kellett a királyi székbe ülnie, de az a néhány év elég volt arra, hogy később megreformálja a mezőgazdaságot, feltaláló, saját tervezésű és építésű vitorlásával megnyerte az Ázsia kupát, alkalmi festő, kiváló fényképész, irodalmi és filozófiai munkássága elsősorban buddhista nézeteken alapszik, a biodízel kutatások élharcosa, egyszóval elég jó arcank tűnik, bár a 2010-es bangkoki tüntetések eléggé megviselték, azóta fizikai állapota megromlott. Egyénként az ő és felesége születésnapján tartják az apák és anyák napját.

2010-es tüntetés

Szóval a következő napon vettük rá magunkat, hogy megnézzük a palotáját, vagyis a Golden Palace-t. Itt kell leszögezni, hogy monumentális és gyönyörű. De ugyanúgy, mint tavaly a vietnámi múzeumokban, itt is elmaradt a katarzis, nyilván nem értjük, ők meg nem igazán igyekeznek, hogy megértsük miért is fantasztikus ez, így marad a gyenge építészeti ill művészettörténeti ismeret, meg az hogy szép, elképesztően díszített, minden szegletén látszódik a belefektetett munka. Szép, na.

Az egyetlen szaminkra is értékelhető épület

Annak ellenére, hogy ez a helyi Buckingham Palace, az őrök kifejezetten jó arcok

Ellenben, amihez szintúgy kellett volna ismeret, de annak ellenére is lenyűgöző volt, az a mellette található templom, a Wat Pho. Elképesztő méltóságot sugároztak a terek, békesziget érzése volt az embernek, kevés vallásos hely áraszt ekkora nyugalmat magából. Továbbá kevés vallásos helyen van egy 42 méteres aranyozott fekvő Buddha, ez volna a fő látványosság turisztikailag.

Miután lejártuk a lábainkat kultúrálisan, eljött a Chinatown és a street food ideje. Miután első nap sikerült egy pici ízelítőt kapni ezen városrész hangulatából, nem volt kérdés, hogy merre fogunk (m)enni. Vártunk egy hajót, azzal közelítettük meg a folyó felőli kaput, és onnantól gyakorlatilag utcahosszokat ettünk végig, mindenhol néhány falat, a legtöbbről nyilán nem is tudtuk micsoda, de kóstoltunk serényen. Pici gurulós bódékban tolják a konyhaművészetet, olyasmik, mint otthon régen a triciklis fagyiskocsi.

Miután igény lett a megszottyadásra, az utolsó állomáson, egy kis sikátorban kicsit többet időztünk, (mondjuk itt szóba került többször, hogy elég könnyű lenne eltűnni), egy kis családi étkezde kulisszáiba leshettünk be. Ja, kidolgozott stratégiánk lett, ha nem angolul szólnak hozzánk, mi sem angolul válaszolunk, ezért elég gyakori lett a thai/kínai – magyar rendelés, de a kommunikáció meglepően sikeres volt, nem csoda, ők eladni akartak, mi meg enni. Szóval 4-6 fős kis zsebétterem, apa kint az utcán alktotott 5 négyzetméteren és 3 asztalon, egy gázrózsával, és vendég nélkül legalább két órán keresztül folyamatosan főzött, mire leesett, hogy ezek telefonos rendelésre dolgoznak. Szimpi hely volt.

Az utolsó éjszakára persze eljött, aminek jönnie kellett, a város bűnösebbik része (a Lonely Planet szerint, “shame on me”), a Nana Pláza és környéke. Előre leszögezném: telefont, pénztárcát nem vittünk, biztos, ami biztos alapon, valamint azt, hogy Amszterdam hasonló negyede ehhez képest, sokkal inkább hasonlít az Állami Párválasztó Táncház és Mesedélutánra. Iszonyatos forgatag, rettentő sok 60-as férfi turista (értendő nemcsak az életkort, hanem a plusz kilók számát is), thai “lányokkal”. Az este poénja mindenesetre a következő párbeszéd volt:

-Do you like ladyboys?

-No, thank you

-I don’t belive thaaat

Taxiban jelzés - a miheztartás végett

Szóval bűnös, meg büdös város, de magával ragadó hangulata van, és az emberek extra kedvesek, köszönhető ez a felismerés valahol az erős szkepticizmusunknak. Jótanács: ha valaki erre jár, érdemes szállást a BTS állomáshoz közel foglalni.

Most még várunk egy picit a buszra, és irány (sokadjára is) észak.

Rend a lelke

csók, á

Ui: Valamelyik kedves művészettörténész ismerősöm igazán adhatna valami netes elérhetőséget a Délkelet-ázsiai építészetről, csak hogy ne legyek már annyira vakon. Igen Magdi, és Lilcsa, rátok gondoltam. ;)