Oh, my Buddha!

Ismét jelentkezünk, új országból, új élményekkel régi lelkesedéssel. Két napja azzal a határozott céllal igyekeztünk elhagyni Bankokot, hogy bevesszük Thaiföld második legnagyobb városát, Chiang Mai-t. Elég meglepő, hogy a 15 milliós Bankok után már egyből a 174.000 lakosú Chiang Mai következik, amely az ország kultúrális fővárosának számít.

Bankok pályaudvar - hátul az uralkodó 

Bankok pályaudvar II. - pedig volt még hely

Ákos már írta, hogy nem egyszerűen sikerült összehozni, hogy ténylegesen el tudjunk indulni az új uticél felé, de már a buszra szállva újabb kihívásokkal kellett szembenézni. A kétemeletes busz felső szintjének első ülés sorára szólt a jegyünk, aminek felettébb örültünk, hiszen aki már volt osztálykiránduláson, annak biztosan tudvalevő, hogy buszon az első és az utolsó sorok érnek valamit, a többi kuka.  Ehhez képest felvonszoljuk magunkat a lépcsőn és látjuk ám, hogy németes rendben a helyünkre kipakolva a sör, kispárna, pléd, stb. Egy – amúgy kedves - német pár befészkelt a helyünkre. Namármost, másfél napnyi szopás megpróbáltatás után érthető, hogy mindkettőnk agya eléggé elborult. Minden német tudásunk összeszedve jeleztük, hogy “Guten abend, aber poll position ist aber unsere”, vagy valami ilyesmi. Erre vetteli pökhendiséggel kaptuk a választ, tovább tolva a nyomást homloktájt: “az ülések nincsenek beszámozva, így nem találjuk a 4-est”, ami az övék lett volna. Huhh. Namondom, akkor számoljunk együtt: “Einz, itten lakunk mi, ti pedig pünktlich 3 sorral hátrébb.” Persze, nem volt gond, elvonultak serényen. Ákossal meg is beszéltük, hogy pont így bepróbálkoztunk volna mi is, tehát nincs is harag tulajdonképp. J A busz út egyébként egész hamar lement: este 8-kor indultunk és a reggel Chiang Maiban ért bennünket pontban 6-kor. Közben filmeztünk és fészkelődtünk serényen. Elfoglaltuk a szállásunkat és 3-4 óra alváspótlás után biciklit béreltünk kemény 400 Ft-ért 24 órára és egészen a sarki motoroskocsmáig jutottunk. (a biciklinek még komoly szerepe lesz!!) A szállásról még annyit, hogy már statisztikailag értékelhető minta alapján bizton állítható, hogy minél olcsóbb egy szálláshely, annál kedvesebbek a házigazdák és az adottságok visszásságait szolgálatkészségükkel ellensúlyozzák. Nem volt ez másképp itt sem. Thanks Panda Team! J

Noodle Soup in CM I.

Noodle Soup in CM II.

Noodle Soup in CM III.

Noodle Soup in CM VI.

Szégyen nem szégyen, annyira sok szerveznivalónk volt a napra, hogy este 7-ig terveztük az utunk további részét és az aznapra elgondolt monkchat és állatkerti predator etetés elmaradt, cserébe összeraktuk a Laos – Kambodzsa utitervet és foglaltunk repjegyeket is. Aztán viszont (miután elvonult a menetrendszerű félórás zápor) körbebicikliztük Chiang Mai-t, hogy aztán egy brutál vacsorával készítsük fel szervezetünket a másnapi kihívásokra.

Éjjeli Buddhalesen

Vacsi: Imádom ezeket az össznépi all you can eat cook kajáldákat errefelé. Hasonlóan, mint amibe Bankokban futottunk bele, itt is magunk válogattuk tányérokra a felcsíkozott húsokat, zöldségeket és előkészített tésztát, amiket az asztalba applikált főző/grill duofunkciós apparáttal tudtunk készre rántani és a szószokkal saját ízlés szerint finomítani. Fenomenális volt! Másrészt hihetetlen jó együtt falni a helyi erőkkel, ellesni a szomszédos asztalokról, hogy mit-mivel-mennyi ideig és egyáltalán hogyan lehet a legtöbbet kihozni ebből a műfajból. Mindehhez pedig a pincérek (alaplé- és italhordó személyzet) elképesztő kedvességel segítenek. Ázsiai kiszolgálás, na. Mindezt fejenként kb. 1.500 Ft-nyi összegért. Persze, hogy Ákossal fejben összeraktunk egy üzleti tervet egy hasonló koncepciójú helyhez otthon. Majd egyszer. J

Népi étkezde I.

Népi étkezde II.

Népi étkezde III.

Népi étkezde IV.

Népi étkezde V.

Népi étkezde VI.

Népi étkezde VII.

Eljött a másnap. Na nem úgy, hanem tényleg: Egész napos elefántos programot szerveztünk magunknak az esti laoszi buszút előtt. Az eredeti elképzelés szerint és Andy ajánlása alapján is olyan helyre szerettünk volna menni, ahol a Thaiföldön (agyon)dolgoztatott elefántok rehabilitációs központjába látogattunk volna, ahol mosdatni, etetni és egyáltalán megismerni lehetett volna ezeket a gyönyörű teremtéseket. Nyilván, mire odajutottunk, betelt a másnapi csoport, így maradt egy sokkal turistásabb verzió, ami etikailag kevésbé volt szimpatikus, de nyilván bevállaltunk mert dolgozott bennünk a kiváncsiság. Erről később.

Zötykölődés

8:30-kor indult a kis csapatunk: 5 lengyel, 2 amerikai és 2 nagyon lelkes magyar (azaz mi) delikvens részvételével. Nagyjából másfél órás platón zötykölődés után kikötöttünk a thai hegyekben a dzsungel kellős közepén. Már ezért megérte, halál izgalmas élmény volt. Rendesen olyan illúzióm támadt, ahogy egymással szemben ülve az egyenként életveszéles előzéseket figyeltük és felfedeztük a rémületet egymás szemében, mintha igazi bevetésre mennénk, vagy valami tudományos vagy hadi küldetést készülnénk teljesíteni egy a világ különböző tájairól összeválogatott speciális alakulat tagjaiként. (Ok, előjött belőlem a 10 éves, sorry J )   

Lengyel csapattársaink - volt aki itt még aludt

Thai dzsungel

 Ehhez képest is felülmúlta minden képzeletünket, ami ránk várt. A telepen 5 elefánt (apa, anya, gyerek, plusz még egy pár) élt. Ők klasszikus értelemben főállású turistalátványosság voltak. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert nem számíthattak arra, hogy belátható időn belül a visszajutnak a vadonba. Éjjel és munkaidőn kívül rövid láncon tartott állatok ők, akiknek fő feladata az olyan turisták szórakoztatása, mint mi voltunk.

Mahout-ok működtek közre a napi program lebonyolításában. Ők olyan személyek, akik ideális esetben egész életükön keresztül gazdái és egyben trénerei is az elefántoknak, ezért életük szorosan összefonódik az állatéval. Jelen esetben úgy tűnt, itt tisztelik a hagyományokat, mert az ijesztő nevelő eszközök ellenére nagyon kíméletesen és szeretettel bántak velük. Persze nem lehet tudni, hogy mi zajlik a turisták látóterén kívül. A napi program röviden: ismerkedés az elefántokkal, “pusziszkodás”, parancsok betanulása (le-felszállás, előre, hátra, balra – jobbra, állj!) – azok élesben alkalmazása és kb. 1 órás elefántolás az erdőben és folyóban. Ezt követően egyszerű, de finom ebéd, majd alapos elefánt sikálás a folyóban és közös pancsolás/”birkózás” a legfiatalabb és legvirgoncabb Dodó nevű pajkos hétéves kölyökkel. Nem lehet leírni az élményt!

Itt még nem tudtuk mi vár ránk

Elméleti oktatás

Óriási pók a keresztgerenda alatt

Elefántpuszi - ez fociban kicsit mást jelent :)

Még 1x

Jó fejek

Nem unja a banánt

Nem volt minden azonnal felfogható

Irányítás élesben

Tudtak fotózkodni

Ugyanakkor látva, hogy amint elmegyünk, újra alig pár méteres láncra verik szerencsétleneket, előjött belőlünk az állatbarát. Na ja, csak pont amiatt tartják őket itt, mert mi (a pénzes, kíváncsi turisták) jövünk és bohóckodunk velük. Tehát pont mi járulunk hozzá az ő messze nem ideális életkörülményeinek fenntartásához. Nem akarok sem álszent lenni, sem érzéketlen, de elég nehéz ebben a dilemmában csapást vágni. Persze nem az egy hét Thaiföld után jött az a “buddhista szemlélet”, hogy minden állat lelke – legyen az szúnyog, csirke, elefánt, vagy ember – egyenlő. De szerintem akkorsem ér egyes fajokat szentimentális emberi motivációk mentén előnyben részesíteni. (Ld. delfin, nyuszi, mókus, kutya, elefánt, stb., szintén lásd még BecstelenBrygantyk ide vágó jelenete) Ergo az elefánt miért “érdemelne” humánusabb bánásmódot, mint aaz a több millió csirke, marha, stb. amit iszonyú kínok közt hormonokkal és antibiotikumokkal tömve iparilag nevelnek és darálnak le? (Nyilván leginkább azokat nem kellene embertelanül tartani!) Egyetlen szempontot tudok erre felhozni: mert a kihalás szélén állnak. És ha már az ember úgy is viselkedik, mint egy igazi vírus a Földön, legalább a fajok sokszínűségének megmaradásáért fektethetne több energiát a rendszerbe, ha már a “humánus” (milyen szó ez, de tényleg?!) hozzáállás nem működik. Szóval nem akarok álszentnek tűnni: megeszem a csirkét (pedig tudom, hogy hogyan élt szerencsétlen), marhát, nyulat, de Isten látja lelkem: ha jóízű, megenném a lovat, kutyát, macskát, békát és esküszöm a delfint is - ha nem lenne veszélyeztetett faj. Csak azért nem vagyok hajlandó különbséget tenni, mert CUKI, mert ez mekkora kicseszés a szúnyoggal szemben, amelyiket gondolkodás nélkül csapunk agyon, ha megcsíp, ha nem. Dilemma feloldása (jobb híján): még mindig jobb így megismerni őket és talán ezáltal a fennmaradásukhoz is így-úgy most vagy később hozzájárulni, mint 2 sorban olvasni egy szalagcímben, hogy elpusztult az utolsó ázsiai elefánt is.

Szóval ilyen és ehhez hasonló ellszállt dolgokon lamentáltunk a visszafelé úton, de egyre kevésbé, mert annál földhözragadtabb probléma közelgett: 6 előtt vissza kellett érnünk, mert akkor zárt a biciklis és kaucióban náluk volt az útlevem, ami nélkül nehéz lett volna 7-kor buszra szállni Laosz felé. Nem ragozom: Mire odaértünk a biciklikkel, 6 óra elúlt 6 perccel és a lehúzott ráccsal kellett szemeznünk. Nyilvén erre óriás hatékonysággal kérdeztük körbe az  összes szomszéd boltot a bicikli rentalshop-os srácok mobilszámáról, de csak annyi infót kaptunk, hogy úgysem jönnek vissza: A múlt héten is egy 4 fős család bukta a repjegyét a késői biciklivisszavitel miatt. Hát nem nyugodtunk meg. Az idő telt, a busz indulása közeledett, nekem meg még mindig nem volt útlevelem. Ekkor jött a sarki motoroskocsma ötlete, hátha ők ismerik a srácokat. Hát nem ismerték, de annyira jó fejek voltak, hogy addig kérdezősködtek, míg egy azonos érdekeltségi körbe tartozó binyiglis jött és kinyitotta a boltot, így percekkel indulás előtt újra lett útlevelem, sőt a busz annyira jó fej volt, hogy egy gyors tus is belefért az eleféntos hancúrozás és a 20 órás busz út közé . Thank you guys! J

A friss zuhany után azonnal újra leizzadva szálltunk be a kisbuszba, ahol egy nagyon kedves ír pár közvetlen társaságában töltöttük a kovetkező 14 + 6 órát, három különböző buszban. Ők egyébként egy szerény 10+12 hetes ázsiai és közép- és dél amerikai túra elején járnak, karácsonyra talán haza is érnek. Elég jól összehaverkodtunk, megosztottuk egymással a benyomásainkat és az elképzeléseinket egy ilyen tipusú úttal kapcsolatban. Ez a nem rövid busz út sem volt kis kihívás: főleg, mert Chiang Mai-ban nem volt idő normális kaját venni a fent említett rohanás miatt, így áldozva a rendkívüli magyaros hatékonyság oltárán beszereztünk egy benzinkútnál fél kiló chilis párizsit, fél kiló toast kenyérrel, mellé fél-fél koláspohárnyi ketchupot és majonézt, megfejelve egy kis ázsiai chili szósszal (ha már itt vagyunk) és elkövettük a világ leghatékonyabb szendvicsgyártását két térden, robogók haláltmegvető előzgetése közben. Ír utitársaink szorgosan jegyzeteltek.. :)  Betoltuk az elemózsiát, zöld teával és Oreoval kísérve és reggel 5-kor ébredünk a laoszi határon a Mekong partján. "Rövid" vízumegyeztetés után "népi busszal" átketünk a Barátság hídon és ismét kisbusszal folytattuk utunkat a vadregényes Laosz esőerdővel borított hegyei között, hogy du. 1-re megérkezzünk a világ leg-"chill"-esebb helyére: Vang Vieng-be. Erről bővebben a következő postban olvashattok... :) 

Thaiföld és Laosz között - demilitarizált övezet

Ez a busz a népé